Vegetariánus életek

 

Olaszos ízek

Sült pulykacomb paradicsomos pennével

 

 

Hozzávalók

  • 35-40 dkg penne tészta
  • 1 doboz aprított paradicsom konzerv
  • 1 kis doboz paradicsom püré
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 kk. morzsolt bazsalikom
  • 1 kk. morzsolt oregánó

Főzzük ki a tésztát, amíg fő a fokhagymát pucoljuk meg, majd vágjuk nagyon apróra, vagy törjük át. Az olajon dinszteljük meg, majd adjuk hozzá az aprított paradicsomot és a pürét, fűszerezzük bazsalikommal, oregánóval. Közepes lángon addig pároljuk, amíg a paradicsom darabok pépessé válnak. Keverjük össze a tésztával, fedjük le öt percre, majd melegen tálaljuk.

Reszelt sajttal önálló étel is lehet.

 

 

 

gomba

 

Hozzávalók:

  • 16 nagyobb sampinyon gomba
  • 10 dkg juhtúró
  • 2 tojás
  • 1 hagyma
  • 2. ek. olaj
  • őrölt bors
  • 8 dkg füstölt sajt

 

 

 

 

A gombákat megmossuk a szárakat kitörjük belőlük és apróra összevágjuk.

A gombakalapokat nyílásukkal felfelé tepsire rakjuk, megsózzuk, borsozzuk és

alufóliával lefedjük. 180 fokra előmelegített sütőben 10 percig pároljuk.

Közben az olajon üvegesre pirítjuk a kockára vágott hagymát, hozzáadjuk a vagdalt gombatönköket, sózzuk, borsozzuk, majd fedő alatt néhány percig pároljuk. Ha a levét elfőtte, hagyjuk kihűlni.  A hagymás-gombás keverékhez hozzáadjuk a juhtúrót, összekeverjük a felveretlen tojásokkal. A sütőből kivesszük a gombakalapokat és minden egyes gombafejet megtöltünk a juhtúrós töltelékkel, majd szép sorban, egymás mellé visszarakjuk a tepsibe, úgy, hogy a töltelék legyen felfelé. Mindegyikre, csúcsosan, reszelt sajtot teszünk és az előmelegített sütőben kb. 180 fokon 15-20 perc alatt megsütjük.

Reszelt sajt helyett tehetünk a tetejére egy szelet bacont, sőt bacon-be tekerve is süthetjük.

Az kimaradt tölteléket 1-2 muffin kapszliban a gombák mellett megsüthetjük.

Salátával, rizzsel, vagy sült krumplival tálalhatjuk.

 

Kitűnő vega zöldségleves

 

Hozzávalók

  • 4 db közepes burgonya
  • 1 db vöröshagyma
  • 2 db sárgarépa
  • 2 db fehérrépa
  • 2 gulyásleveskocka
  • olaj
  • szemesbors, köménymag, babérlevél, 1-2 gerezd fokhagyma

 

 

(Nyáron feldobja 1 -1 friss szabadkerti paradicsom, paprika, petrezselyem- és zellerzöd, télen 2-3 ek. lecsó.)

A burgonyát meghámozzuk, megmossuk, apró kockákra vágjuk, a zöldségféléket pedig felszeleteljük. A vöröshagymát apróra vágjuk és az olajon üvegesre pirítjuk, majd megszórjuk a paprikával, és azonnal beletesszük az előkészített zöldséget. Kevés vízzel kb. 8-10 percig pároljuk. Közben belemorzsoljuk a leveskockákat, hozzáadjuk a babérlevelet, borsot, köményt, fokhagymát teatojásba zárva, majd 10 perc eltelte után a krumplit. Kb. 1 liter vízzel felengedjük, utána sózzuk és még legalább 20 percig főzzük. (Addig, míg minden zöldség megpuhul.)

 

 

 

bableves

Hozzávalók

  • 20 dkg mirelit zöld hüvelyű bab
  • 2 karcsú sárgarépa (15 dkg)
  • 1 fehérbab konzerv
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 1 kis pohár tejföl
  • 2 erőleveskocka
  • 2 ek. liszt (rizsliszt)
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1-2 ek. olaj
  • só, bors, borsikafű, tárkony

A hagymát megtisztítjuk, apró kockára vágjuk. A répát meghámozzuk és felkarikázzuk.

Felforrósítjuk az olajat, kicsit pirítjuk benne a hagymát, majd hozzáadjuk a sárgarépát, és együtt pirítjuk. Felöntjük ½ liter vízzel, beledobjuk a leveskockákat, a zúzott fokhagymát, fűszereket és pár percig főzzük. Hozzáadunk ½ liter forró vizet, beledobjuk a fagyos zöldbabot is, kb. 10 percig tovább főzzük. Ha a bab és a répa megpuhult beletesszük a leöblített konzerv babot, összeforraljuk és a tejfölben simára kevert liszttel behabarjuk. Még 1-2 dl vízzel hígíthatjuk, ha szükséges(!) sózzuk és 3-4 percig még főzzük.

Tálaláskor adhatunk mellé tejfölt, citromlevet, megszórhatjuk frissen vágott petrezselyemmel.

majonezescekla Hozzávalók

  • 1 üveg  csemegecékla
  • 2 dl majonéz
  • 2 dl tejföl, vagy kefir
  • 1 evőkanál reszelt torma (lehet kész, üveges is)
  • 2 gerezd fokhagyma
  • ízlés szerint porcukor
  • 1 marék dió

 

A csemegecékla levét leszűrjük. A cékla szeleteket kisebbekre vágjuk. A majonézt simára keverjük a tejföllel/kefirrel, majd hozzáadjuk a reszelt tormát, a megtisztított és összezúzott fokhagymát, valamint kevés sót és cukrot, végül a céklát és a durvára vagdalt diót.

 

Saját kreáció

 

 

 

Hozzávalók

  • 1 fej hagyma
  • 30 dkg mexikói zöldségkeverék (mirelit)
  • 1,3 l. erőleves (kockából)
  • ½ doboz konzerv kukorica
  • 1 chilisbab konzerv
  • olaj
  • bors
  • petrezselyemzöld

 

 

Olajon megpárolom a kockára vágott hagymát, ráteszem a zödségkeveréket, felöntöm 1,3 l. erőlevessel, (vagy 1,3 l. vízzel és beleteszek 2,5 leveskockát) kb. 10 percig főzöm, majd hozzáadom a babkonzervet a levével együtt és a fél doboz lecsöpögtetett kukoricát. (Aki szereti, az egészet beleteheti.) Frissen őrölt borssal ízesítem, még 4-5 percig főzöm. Felaprózott petrezselyemmel megszórva tálalom. Ízlés szerint még erős paprikával is ízesíthetjük.

Ha kevés az idő, a hagyma elhagyható.  Chilisbab konzerv helyett, fehér vagy vese bab is jó, de akkor feltétlenül szükséges bele az erős paprika.

 

“A burek…..

  az valami fantasztikus…”

Csenus a burekről

 

burek ljubljana1

 

 

 

 

Eredeti, szlovén sajtos burek

 

 

 

 

Burek (alaptészta)

Hozzávalók

  • 2 csomag 8 lapos réteslap

A masszához

  • 10 dkg búzadara
  • 2 ek. rétesliszt (ha nincs otthon, akkor búzadara)
  • 1 sütőpor
  • 2,5 dl tej
  • 2 dl napraforgó étolaj + a kenéshez
  • 3 nagy tojás
  • 1 tk. só

A masszához a tojásokat felverjük, belekeverjük a hozzávalókat.

Egy réteslaphoz hasonló méretű (sütőnagyságú) tepsit kikenünk olajjal. Ebbe fektetjük, arányosan, egymásra a lapokat rétegenként megkenve olajjal. Alulra 3 lapot teszünk, erre jön a grízes massza 1/3-ad része, majd újra 3 lap. Most jön a töltelék fele, 2 réteslap, grízes massza, újra 2 réteslap, a töltelék másik fele, 3réteslap, grízes massza, és végül a maradék 3 lap. A tetejét is megkenjük olajjal és 180 fokosra előmelegített sütőben szép pirosra sütjük (kb. 20-30 perc).

Le szoktam rajzolni a sorrendet. A réteslapok számát is lehet változtatni, attól függ hány laposat vásároltunk.

Kisebb tepsiben, természetesen, magasabb lesz a burek.

 

juhtúrós burek1

Juhtúrós burek

A 30 dkg juhtúrót és 70 dkg tehéntúrót összekeverem, ízlés szerint sózom (Óvatosan, mert van amikor a juhtúró elég sós!), ha száraz a túró 2-3 ek tejföllel lazítom, és ezzel töltöm meg.

 

Déli szomszédaink reggelire, vacsorára joghurttal fogyasztják. Így igazi vegetáriánus étek!!!

No, meg nem túróval készítik, hanem juhsajtot morzsolnak bele.

 

Hogy honnan a burek készítés ilyen (magyaros) változata?

A válasz: Burek Montenegróban

 

 

Burek tehéntúróval

1 kg túrót enyhén megsózok, s ezzel töltöm. Aki szereti, tehet bele 1 csokor finomra vágott kaprot, ha száraz a túró  lazítsuk 2-3 ek. tejföllel.

 

 

Egyik burek sem lesz pont olyan, mint az igazi délszláv, azt ott kell megkóstolni.

Az burek!

 

Burek útközben

 

 

Egy igazi délszláv burek – útközben

 

 

 

 

 

 

 

 

Röszti variációk

A sütőben sült röszti

röszti

 

 

 

 

 

Hozzávalók

  • 1 kg nem szétfövő burgonya
  •  5 dkg vaj
  • 2 ek. zsemlemorzsa

 

 

 

 

 

Első variáció

A burgonyát alaposan megmossuk, enyhén sós vízben, héjában megfőzzük, még melegen meghámozzuk, és hagyjuk megdermedni. Egy tepsit, vagy jénai tálat (amiben tálalhatjuk) kikenünk vajjal és megszórjuk zsemlemorzsával. Ebbe nagyobb lyukú reszelőn elkezdjük belereszelni a krumplit. Kb. a felénél, villával lazán egyenletesen elosztjuk az edényben, enyhén sózzuk, majd a másik felét is belereszeljük. Újra szétterítjük, sózzuk és elosztjuk rajta a vajforgácsokat/apró vaj darabkákat. Előmelegített sütőben (légkeverés, 200 °C) 25 percig sütöm, míg a teteje szépen megpirul. Kockára vágva hússal, hallal és még salátával kitűnő, mutatós és különleges köret.

Második variáció

Amennyiben vajforgács helyett, vékonyra szeletelt (4-6 szelet) kolozsvári szalonnával, vagy baconnel borítod be, esetleg még sajttal is megkoronázod, kitűnő vacsora, salátával tálalva.

Harmadik variáció

2 vöröshagymát kockára vágunk, olajban vagy kiolvasztott szalonna zsírjában megpirítjuk. Hozzákeverjük a reszelt krumplihoz, sózzuk borsozzuk, tepsibe simítjuk. A tetejére, ízlés szerint, mehet még szalonna vagy sajt.

 

 

A tojásos céklakocsonya húsvéti asztalon tálalva

tojásos célakocsonya

 

Hozzávalók

  • 1 üveg kész céklasaláta
  • 2 dl majonéz
  • 2 dl tejföl
  • 1 evőkanál reszelt torma (lehet kész, üveges is)
  • 2 gerezd fokhagyma
  • ízlés szerint porcukor
  • 1 grépfrút
  • 2 evőkanál zselatinpor
  • 4 tojás
  • 10 dkg dió

A tojásokat keményre főzzük.

A céklasaláta levét leszűrjük. A céklát apróra vágjuk. A majonézt simára keverjük a tejföllel, majd hozzáadjuk a céklát, a reszelt tormát, a megtisztított és összezúzott fokhagymát, valamint kevés sót és cukrot. A dióból szép gerezdeket félreteszünk a díszítéshez, a többit durvára vagdaljuk, és a céklához adjuk. A grépfrút levét kifacsarjuk, és a kis edénybe szórt zselatinporra öntjük. Folytonosan kevergetve, kis lángon addig melegítjük, amíg a zselatin felolvad. Ezután belekeverjük a céklás mártásba. Őzgerincformát fóliával kibélelünk, ebbe simítjuk a sűrű massza felét. Ráhelyezzük a hámozott tojásokat, majd beborítjuk a cékla másik felével.

Befedjük, és a hűtőszekrényben fél napig dermesztjük. Tálalás előtt tálcára, vagy vágódeszkára borítjuk, lehúzzuk róla a fóliát, és felszeleteljük. Tálra rendezzük és a félretett dióval díszítjük.

 

 

 

 

 

 

Hozzávalók

  • 3 nagyobb, karcsú cukkini
  • 6 közepes paradicsom
  • 20 dkg reszelt Trappista sajt
  • olaj
  • liszt
  • frissen őrölt (színes) bors

 

A cukkiniket megmossuk, szárazra töröljük és kb. 1 cm vastag karikákra felszeleteljük. Sóval megszórjuk, teflon sütőben olajat forrósítunk és a lisztben megforgatott cukkini szeleteket, kisütjük. Amíg sül, felkarikázzuk a paradicsomot, lereszeljük a sajtot. Egy sütőlapra egymás mellé rakjuk a megsütött cukkini szeleteket. . Mindegyikre ráhelyezünk egy  paradicsom  karikát , ezt megsózzuk, borsozzuk,  majd egyenletesen elosztjuk rajtuk a reszelt sajtot  és  előmelegített sütőben  ráolvasztjuk,  szép aranybarnára sütjük.

Fokhagymás pirítóssal a legfinomabb, szerintem.

Padlizsánból is készíthető, de azt be kell sózni legalább 20 percre, majd papírtörlővel leitatni róla a nedvességet és úgy kisütni.

 

 

Rajongói oldal

Legutóbbi hozzászólások

antalya escort Hacklink antalya escort