Hozzávalók
- 60 dkg brokkoli
- 2 erőleveskocka
- 2 ek. liszt (barna rizsliszt)
- 3 dl tejföl
- reszelt szerecsendió
- frissen őrölt színesbors
- só (ha még szükséges)
A brokkolit megtisztítjuk, megmossuk és rózsáira szedjük, vastagabb részét darabokra vágjuk. 1. 2 l vizet forralunk, beletesszük a leveskockákat, és amikor feloldódtak a brokkoli vastagabb részeit. A forrástól számítva 6 percig főzzük, majd hozzáadjuk a rózsákat is. Újabb 6 perc főzés után levesszük a tűzről, néhány brokkoli rózsát kiveszünk, félreteszünk “levesbetétnek”, 1-2 merőkanál levet is kiveszünk egy tálkába a habaráshoz, a maradékot pedig botmixerrel összeturmixoljuk. A fazekat visszatesszük a tűzre, a lisztet elkeverjük a tejföllel, hozzákeverjük a kimert levest és beleöntjük az összeturmixolt levesbe. Őrölt borssal, szerecsendióval ízesítjük, (ha túl sűrűnek találjuk, kevés vízzel hígíthatjuk) ha szükséges megsózzuk, és néhány percig forraljuk. A brokkolifejeket visszatesszük a levesbe, és levesgyönggyel, vagy pirított zsemlekockával tálaljuk.
Füstöltsajt kockákat is kínálhatunk mellé.
Röszti variációk
A sütőben sült röszti
Hozzávalók
- 1 kg nem szétfövő burgonya
- 5 dkg vaj
- 2 ek. zsemlemorzsa
- só
Első variáció
A burgonyát alaposan megmossuk, enyhén sós vízben, héjában megfőzzük, még melegen meghámozzuk, és hagyjuk megdermedni. Egy tepsit, vagy jénai tálat (amiben tálalhatjuk) kikenünk vajjal és megszórjuk zsemlemorzsával. Ebbe nagyobb lyukú reszelőn elkezdjük belereszelni a krumplit. Kb. a felénél, villával lazán egyenletesen elosztjuk az edényben, enyhén sózzuk, majd a másik felét is belereszeljük. Újra szétterítjük, sózzuk és elosztjuk rajta a vajforgácsokat/apró vaj darabkákat. Előmelegített sütőben (légkeverés, 200 °C) 25 percig sütöm, míg a teteje szépen megpirul. Kockára vágva hússal, hallal és még salátával kitűnő, mutatós és különleges köret.
Második variáció
Amennyiben vajforgács helyett, vékonyra szeletelt (4-6 szelet) kolozsvári szalonnával, vagy baconnel borítod be, esetleg még sajttal is megkoronázod, kitűnő vacsora, salátával tálalva.
Harmadik variáció
2 vöröshagymát kockára vágunk, olajban vagy kiolvasztott szalonna zsírjában megpirítjuk. Hozzákeverjük a reszelt krumplihoz, sózzuk borsozzuk, tepsibe simítjuk. A tetejére, ízlés szerint, mehet még szalonna vagy sajt.
Hozzávalók
- 40-50 dkg darált hús (pl. sertés comb)
- 1 tasak Mexikói chilis bab alap (Knorr vagy Maggi)
- 2-3 ek. Olaj
- 4 dl víz
- 1-1 doboz (konzerv) vörösbab, fehérbab, chilis bab és kukorica
A darált húst forró olajon, kevés sóval – állandóan kevergetve – fehéredésig pirítjuk. Hozzáadjuk a porkeveréket és fokozatosan a hideg vizet. Jól összekeverjük és felforraljuk. Beletesszük a chilisbab konzervet levével együtt és a lecsöpögtetett vörös és fehér babot és kukoricát, majd elkeverjük.
Az újraforrástól számítva még 5 percig főzzük. (Kb. 16-18 perc alatt kész.)
A chilis bab alaptól és a csilis bab konzervtől kellemesen csípős!
Utazáskor, ha nem tudok darált húst venni, van tartalékban konzerv darált sertéshús. (Ezek általában 400 grammosak.)
Ha ezzel készíted ne pirítsd olajban, hanem a víz felével keverd el a port, add hozzá a villával szétnyomkodott hús konzervet, a maradék vizet és a többi hozzávalóval forrald össze és főzd még 5 percig. (10 perc alatt elkészül.)
Hozzávalók
- 6 kemény paradicsom
- 1 kis fej hagyma
- 1 kisebb zellergumó
- 4 szál zellerzöld
- 4 ek. olívaolaj
- 2 ek. fehér borecet
- só, frissen őrölt tarkabors
A hagymát és a paradicsomot felkockázzuk, a zellert meghámozzuk, nagylyukú reszelőn lereszeljük, a zellerzöldet összevágjuk.
Egy tálban összekeverjük az ecetet, az olajat, sót és a borsot. Beleforgatjuk a hozzávalókat. Legalább fél órára hűtőbe tesszük.
- 2 szikkadt zsemle
- 2 közepes fej hagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- 1 kg darált hús
- 2 tojás
- 2 kk. pirospaprika
- Só, bors, majoránna ízlés szerint
- 2+3 ek. olaj
- 15-20 dkg reszelt sajt
A zsemléket beáztatjuk langyos vízbe, majd kinyomkodjuk. A hagymákat meghámozzuk, mindegyiket finomra vágjuk (a fokhagymát fokhagymanyomón átnyomjuk). Összedolgozzuk a darált hússal, a zsemlékkel, a tojásokkal, a piros paprikával, ízlés szerint sóval, borssal és majoránnával. Egy kb. 25×35 cm-es tepsit kikenünk 2 ek. olajjal, belesimítjuk a masszát, a tetejét is megkenjük olajjal, és 210 fokon 25 percig sütjük.
Közben lereszeljük a sajtot (én nagyobb lyukú reszelőn szoktam). 25 perc elteltével kivesszük a tepsit, a fasírtot megszórjuk a sajttal és a 200 fokra visszakapcsolt sütőben még 20 percig sütjük.
Hagyjuk langyosra hűlni, kockákra vágjuk, és salátával tálaljuk. (Pl.: zelleres paradicsomsaláta, vagy sopszka)
Hidegen is finom.
Sajtra várva
Hozzávalók
- 3 közepes fürtös uborka
- 3 paprika
- 6 db paradicsom
- 1 fej vöröshagyma/ lilahagyma
- 15 dkg sajt (juhsajt/gomolya)
- 3 ek. Olívaolaj
- 1 ek. fehérborecet
- borsikafű
- só
Először meghámozom az uborkát és a hagymát, felkockázom a hagymát. Egy nagyobb tálban (amiben majd szervírozom) besózom, kézzel összekeverem, és kicsit szétnyomkodom, hogy a levelek szétváljanak. Egymás után hozzákeverem a felkockázott zöldségeket (uborka, paprika, paradicsom). Megöntözöm az olivával és a borecettel. Morzsolok rá néhány csipet borsikafüvet, ha szükséges még sózom. Vigyázni kell, mert lehet sós a sajt! A sajtot nagylyukú reszelőn lereszelem és belekeverem. Behűtve tálaljuk.
Szeretem joghurttal is. Ekkor nem teszek bele ecetet, csak 1 pohár natúr joghurtot adok hozzá. Még sajt nélkül is finom, de már nem nevezhető sopszkának.
Gyors, ha mirelitből készül
Hozzávalók:
- 50-60 dkg csirkemellfilé
- 30 dkg gomba (mirelit)
- 20 dkg zöldborsó (mirelit)
- 1 kis pohár tejföl
- 2 ek. liszt (barna rizsliszt)
- ½ leveskocka
- olaj, só, bors
A csirkemellet csíkokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk Egy serpenyőben olajat forrósítunk és két részletben (adagonként 6-6 perc) megpirítjuk benne a húst. Az első adagot kiszedjük egy tálba, ha a második is megpirult visszaöntjük. Hozzáadjuk a gombát és a zöldborsót, rámorzsoljuk a fél leveskockát és felöntjük kb. 2 dl vízzel. Amíg párolódik, a lisztből, tejfölből és kevés vízből habarást készítek. Amikor minden puha (10-12 perc), behabarom és még 3-4 percig forralom.
Rizs köretet adok mellé, de tésztával is nagyon finom. Tálaláskor megszórhatjuk apróra vágott petrezselyemmel.
Hozzávalók
- ½ kg saláta uborka
- ½ fej hagyma (kb. 6-8 dkg)
- 2 nagy pohár natúr joghurt
- 1 erőleves kocka
- 3 gerezd duci fokhagyma
- 1 csokor kapor
- 1 tk. fehér borecet
- só, frissen őrölt bors, őrölt kömény – ízlés szerint
Az uborkákat meghámozzuk, lereszeljük. A kaprot finomra vágjuk, a hagymát, fokhagymát megtisztítjuk.
Abban az edényben, amiben tálalni akarjuk, joghurttal összekeverjük a nagyobb szeletekre vágott hagymákat, belemorzsoljuk az erőleves kockát és botmixerrel összeturmixoljuk. Hozzáadjuk a maradék joghurtot és a kaprot, ízesítjük a fűszerekkel, jól összekeverjük, és végül belekeverjük a lereszelt uborkát is. Behűtve tálaljuk.
A poharas-joghurtos süti tésztájának szilvatorta változata
Hozzávalók
- A tésztához:
- 1 pohár joghurt, vagy kefir
- 2 pohár liszt (finom vagy teljes kiőrlésű)
- 1.5 pohár cukor
- ½ pohár olaj
- 2 egész tojás
- 1 tk. fahéj
- 1 sütőpor
A tetejére
- 50-60 dkg szilva (ősszel csak friss szilvát használok)
Télen
- 1 üveg magozott szilva befőtt
- 10 dkg magozott aszalt szilva , de el is maradhat
Morzsa a szóráshoz
- 12 dkg liszt
- 7 dkg vaj/margarin
- 7 dkg cukor
- 1 mk. fahéj
Gyorsabb változat, ha morzsa helyett megszórjuk 6 dkg durvára őrölt dióval, persze így az íze is más!
A tésztához valókat összekeverjük és vajazott, lisztezett, kb. 28 cm átmérőjű, tortaformába öntjük. A tetejére rakjuk a kimagozott, felkockázott szilvákat. (Ha befőttből készül, a fél szilvákat.)
A szóráshoz a lisztet gyorsan összemorzsoljuk a vajjal/margarinnal, a cukorral, a fahéjjal, és a tortára szórjuk. Ez utóbbit kiválthatjuk dióval is. Mindkét esetben finom!
170 fokra előmelegített sütőben, (légkeveréses) 35-40 percig sütjük.
…ami másnap is finom, ha marad
Hozzávalók
2×12 muffin formához
- 1 csomag leveles tészta (nagyon jó hozzá a NOWACO mirelit leveles tészta, mert 3 téglalapból áll, így könnyű egyenletesen elosztani 3X8)
Töltelék
- 30 dkg reszelt sajt (ebből lehet 10 dkg füstölt)
- 15 dkg rétesliszt
- 1 cs. Sütőpor
- 2 doboz tejföl (2×175 g)
- 1 tojás
- só ízlés szerint
A felengedett leveles tésztát kinyújtom és kb. egyenlő, 24 négyzetre vágom. Kibélelem velük a muffin formát.
A reszelt sajtot, lisztet és a sütőport összekeverem, villával enyhén felverem a tojást, hozzáadom a tejfölt, sót, majd a lisztes-sajtos keveréket. Lazán összedolgozom, és egyenletesen elosztom a tésztával bélelt formákban.
Két részletben sütöm, előmelegített sütőben – légkeverésesben – 190 fokon. 12-15 perc alatt szép aranybarna lesz.












Legutóbbi hozzászólások