Hozzávalók
- 50 dkg darált marhahús (nyak, szegy, rostélyos)
- 50 dkg darált sertéshús (lapocka, dagadó)
- (Ha szárazabb húst tudunk csak beszerezni, a zsiradékot érdemes pótolni, vesefaggyúval, sertészsírral, szalonnával)
- 5-6 gerezd zúzott fokhagyma
- 1 tk. szódabikarbóna
- 2 ek. só
- 1 ek. őrölt bors
- 1 ek. piros paprika
- olaj a formázáshoz
A darált húsokat alaposan összekeverjük a hozzávalókkal. Legjobb előző nap elkészíteni és állni hagyni. Ebben az esetben csak 1 kanál sót tegyünk bele, a másik kanállal majd másnap a formázás előtt keverjük össze.
Sütés előtt, olajos kézzel lapos húspogácsákat formázunk a masszából. (Ebből a mennyiségből 8 darab 12-13 dkg-os lesz.) Süthetjük grillen vagy serpenyőben.
Én ovális pogácsákat készítettem és kontaktgrillben, kétszer 4 darabot, 8-8 percig sütöttem.
Lilahagymás fehér borecetes krumplisalátával és ajvárral tálaltam.
Az ajvárt házilag készítettem a Tomakonyha receptje alapján.
Hozzávalók
- 1 kg burgonya
- 6-8 dkg füstölt szalonna
- 20-25 dkg füstölt parasztkolbász
- 3 gerezd fokhagyma
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 1-1 paradicsom és zöldpaprika (télen 4-5 ek. lecsó)
- 1 ek. pirospaprika
- ízlés szerint só, őrölt bors és kömény
Egy nagyobb lábosban forró olajon zsírjára sütjük az apró kockára vágott szalonnát, majd megdinszteljük benne a finomra vágott hagymát. A tűzről lehúzva beletesszük a pirospaprikát, azonnal öntünk rá egy kis vizet, majd visszatesszük a tűzre. A meghámozott és hasábokra vágott burgonyát, a szeletelt paradicsomot és paprikát, valamint a karikára vágott kolbászt is hozzáadjuk. Felengedjük annyi vízzel, hogy az éppen ellepje, sózzuk, borsozzuk, kevés őrölt köménnyel ízesítjük és belekeverjük a zúzott fokhagymát is. Közepes lángon, fedő alatt, néha megkeverve készre főzzük.
Aki hosszú lével szereti, kicsit több vizet öntsön rá.
Savanyúsággal tálaljuk.
Szalonna és kolbász nélkül, olajon készítve igazán finom vegetariánus étel.
Hozzávalók
- 1 pár parasztkolbász
- 1 kg burgonya
- 25 dkg reszelt tarhonya
- 2 fej hagyma
- 15 dkg füstölt szalonna
- 1 paprika
- 2 paradicsom
- só, bors
Megtisztítjuk a krumplit, kockára vágjuk, a kolbászt felkarikázzuk. A szalonnát is kockára vágjuk,és a bográcsba tesszük. Nagylángon pirítjuk, majd amikor az összes zsír kisült belőle, hozzáadjuk a finomra vágott hagymát, és világosra pirítjuk. Ekkor beletesszük a tarhonyát és állandóan kevergetve, rázogatva világosbarnára pirítjuk. Hozzáadjuk a kolbászt és az apróra vágott paprikát. Addig sütjük, míg a kolbász kissé megpirul és kiadja a színét. Ezután beletesszük a krumplit és a kockázott paradicsomot, sózzuk és felöntjük háromszoros mennyiségű vízzel. (A tarhonya súlyához kell viszonyítani vizet.) Nagyon lassú tűzön legalább 1 óráig főzzük. Szükség esetén a vizet pótoljuk, mert a tarhonya felszívja.
Savanyúságot kínálunk mellé, legfinomabb hozzá a kovászos uborka.
Hozzávalók:
- 10 dkg füstölt szalonna
- 1 kg marhalábszár
- 1 kg sertésdagadó vagy lapocka
- 20 dkg füstöltsonka
- 40 dkg vöröshagyma
- 4-5 gerezd fokhagyma
- 1 kis tubus pirosarany
- 3 ek. pirospaprika
- 2 darab paradicsom
- 2dl vörösbor
- Só, bors, hegyes, erős zöldpaprika, ízlés szerint
A pincepörkölt általában kétféle húsból készül. A húsokat egyforma falatnyi kockára vágjuk, a hagymát, sonkát és a szalonnát apróra. A hagymát nem kell előre megpirítani, mert rétegesen rakjuk a húsok közé. A mikor a hozzávalókat a bográcsba vagy a lábasba rakosgatjuk, legalulra kerül a szalonna. Mi kiolvasztjuk a szalonnát ( plusz zsírt nem teszünk bele) levesszük a tűzről. Rétegezve jönnek a hozzávalók. Először bele kerül a hagyma fele, majd a marhahús, erre a többi hagyma, sonka, arra a sertéshús. A tetejére a só, pirosarany (vigyázni kell a sózással, mert a pirosarany sós!), fokhagyma, csípős zöldpaprika (ha nem mindenki szereti a csípőset kihagyható, és utólag kerül a tányérokba), a cikkekre vágott paradicsom. Mielőtt feltesszük főni, felöntjük annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje a húst. Ha már rotyog és kezdi elfőni a levét, beleöntjük a bort és gyenge tűzön másfél-két órán át hagyjuk főni. Az őrölt pirospaprikát a vége felé, amikor már majdnem puha a hús adjuk hozzá. Kb. két és fél óra alatt készül el.
Friss, ropogós fehérkenyérrel az igazi, de főzhetünk bele krumplit is.
Borbás Marcsi receptje
Borbás Marcsi: Egy nap, egy recept (Bp. 2003); Praktika 2009/8. Pincepörkölt
Sütőben is készíthető
Hozzávalók
- 1 kg sertésoldalas
- só
A mártáshoz
- 5 dkg vaj
- 1 lereszelt vöröshagyma
- 1,5 dl ketchup
- 2 dl bor
- néhány csepp borecet
- 2 kiskanál méz
- 2 kiskanál mustár
- 2 gerezd fokhagyma
- só
- őrölt bors
- Worcester mártás
Az oldalast úgy daraboljuk fel, hogy minden szeletben egy csont legyen. A kuktafazék aljába beletesszük a betétet, 1,5 dl vizet öntünk bele és rárakjuk az enyhén megsózott húsdarabokat. A kuktát lezárjuk és a jelzéstől számítva, 15 percig pároljuk a húst, majd kiszedjük és papírtörlőre fektetve szikkadni hagyjuk. Közben a vajon megpirítjuk a reszelt vöröshagymát, beletesszük a többi hozzávalót, és pár percig forraljuk. Ezt a mártást tesszük egy tálkában a grill mellé, hogy a rostra fektetett húst kenegethessük vele. Vigyázzunk, nehogy a pecsenye túlságosan megpiruljon, mert a méz miatt könnyen odakap.
Sütőben is elkészíthetjük: A szeleteket megforgatjuk a mártásban és sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk. A sütőt előmelegítjük 200 fokra (légkeverés) – nem kell a grillező funkció, mert a mártás gyorsan megpirul- 10 percig sütjük, majd megfordítjuk a szeketeket, bekenjük a maradék mártással és újabb 10 percig sütjük.
(Hargitai György Süssünk, főzzünk szabadtűzön című könyvéből)
Legutóbbi hozzászólások