Hozzávalók
- 20 dkg túró
- 20 dkg liszt (10 dkg teljes kiőrlésű, 10 dkg fehér liszt)
- 2 tojás
- só, tej
- 6-8 dkg olvasztott vaj vagy olaj
Enyhén felverjük a tojásokat, összedolgozzuk a túróval, liszttel, csipet sóval. Ha szükséges, kevés tej hozzáadásával közepes keménységű galuska tésztát készítünk. Fél óráig pihentetjük, majd lobogó, forró sós vízbe szaggatjuk. Megfőzzük, majd leszűrve az olvasztott vajba vagy olajba forgatjuk.
Kitűnő köret!
Bakonyi sertésborda túrósgaluskával
Ha a kifőtt galuskát tejföllel elkevert, füstölt reszelt sajttal rétegezve tűzálló tálba tesszük, a tetejére sajtos tejfölt simítunk, és a sütőben megsütjük, kiadós egytálétel.
Salátával tálaljuk.
- 20 dkg szarvacska tészta
- 1 doboz csemegekukorica
- 2 db közepes lilahagyma
- 1 pohár tejföl (175 g)
- 1 pohár joghurt (175 g)
- 1 dl majonéz
- 1 ek. mustár
- 2 ek. olaj
- só, bors, ízlés szerint
A tésztát megfőzzük, hideg vízzel leöblítjük, összekeverjük az olajjal és kihűtjük. Közben mély salátástálban elkészítjük a mártást. A majonézt, mustárt, tejfölt és joghurtot simára keverjük, borssal ízesítjük. A lilahagymát fél karikákra szeleteljük, kissé megsózzuk, és jól összekeverjük. A konzerv kukoricát hideg vízzel leöblítjük, és a mártáshoz adjuk. Beletesszük a hagymát és a főtt tésztát is és gondosan összekeverjük. 4-5 órára letakarva hűtőszekrénybe tesszük, hogy a tészta beszívhassa a mártást.
Önmagában is megfelelő laktató saláta, de hideg vagy grillezett hús mellé köretnek is tálalhatjuk.
Hozzávalók
- 1 csésze (2,5 dl) bulgur
- fél üveg cékla (680 g-os fele)
- 2 dl kefir, vagy joghurt
- 2 ek. durvára darált dió
- 1 fej vöröshagyma
- 1 tk. porcukor
- só, bors ízlés szerint
A bulgur elkészítése:
A bulgurt szárazon, egy vastag aljú lábasban vagy nagyobb serpenyőben, elkezdjük pirítani. Közepes hőmérsékleten, vigyázva, kevergetve, hogy ne égjen meg. Amikor szép aranyszínű és a szemek egyre inkább „mocorognak” felöntjük kétszeres mennyiségű vízzel. Megsózzuk és 12-15 perc alatt, időnként megkeverve megfőzzük. (Akkor van kész, ha az összes vizet felszívta.) Fedő alatt legalább 20 percig állni hagyjuk.
Ez alatt az idő alatt, leszűrjük a céklasaláta levét, a céklát apróbb szeletekre vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, és nagyon apróra összevágjuk, majd megsózzuk és félretesszük. Közben mély salátástálba öntjük a kefirt, belekeverjük a darált diót, a cukrot és a borsot. Hozzáadjuk a hagymát a levével együtt, majd a bulgurt és a céklát is belekeverjük a mártásba. Az egészet jól összekeverjük és fél órára hűtőbe tesszük.
Húsmentes vacsora is lehet néhány főtt tojással. Sült, grillezett húsok mellé különleges, ízletes köret.
Ünnepi köret
Hozzávalók
- 1 kg burgonya
- 3 tojássárgája
- frissen reszelt szerecsendió
- só, bors
A meghámozott megfőzött krumplit áttörjük, megvárjuk, amíg kihűl. Sóval, borssal, szerecsendióval és a tojássárgájával simára keverjük.
Egy tepsit kivajazunk vagy sütőpapírral kibélelünk. A krumplit nyomózsákba téve kinyomjuk és előmelegített sütőben (180 °C) aranybarnára sütjük.
Hozzávalók
- 1.2 kg egyforma, apró burgonya
- olaj
- Fokhagyma
- fűszerek
A héjában főtt burgonyát hosszában ketté vágjuk, sózzuk, borsozzuk, a megtisztított fokhagymagerezdeket is hosszában félbe vágjuk. Egy nagyobb serpenyőben felforrósítjuk az olajat, bőven öntjük, mert a fél krumpli vastag. Beledobjuk a fokhagymát, hogy jó ízt adjon neki, és amikor megpirult kiszedjük. A sima felükkel a forró olajba rakjuk a krumplikat, utólag még jól megszórhatjuk kedvelt fűszereinkkel (bazsalikom, rozmaring vagy provence fűszerkeverék), és szép pirosra pirítjuk mindkét oldalát. (Oldalanként 5-6 perc)
(alaprecept)
Hozzávalók
- 25 dkg kukoricadara
- víz, négyszeres mennyiség (1.3 l)
- só (ízlés szerint)
Tegyünk sót a forrásban lévő vízbe, majd folyamatos kevergetés mellett lassan egyenletesen, szitálva adjuk hozzá a kukoricadarát, vigyázva, hogy nehogy csomós legyen. Kis lángon, állandó kevergetés mellett, főzzük meg. Óvatosan, mert fröcsköl, köpköd! Pár perc múlva sürűsödni kezd, kb. 12-15 perc alatt el is készül. Melegen tálaljuk.
Fogyaszthatjuk édesen (szilvalekvárral) és sósan is (túróval, juhtúróval, tejföllel, pirított hagymával). Tányérba simíthatjuk vagy olajba mártogatott kanállal nagyobb galuskákat szaggathatunk belőle.
Kiváló köret!
Ha megfőztük, keverjünk bele 5 dkg vajat, fedő alatt pihentessük 8-10 percig, majd terítsük szét egy tepsiben és hagyjuk kihűlni. Amikor teljesen kihűlt szeleteljük fel! (négyzetre vagy háromszögre vághatjuk) Egy teflon serpenyőben süssük át és tálalásig tartsuk melegen. Másik lehetőség a grillezés. Kenjük be olajjal és grillen, grillrácson süssük meg mindkét oldalát.
Hozzávalók
- főtt rizs (2 főzőtasak hosszúszemű rizs)
- olaj
- 4 db tojás
- só, kevés tej (2-3 ek.)
Felverjük sóval és tejjel a tojást, felforrósítjuk egy serpenyőben az olajat. Beleöntjük a felvert tojást, állandóan kevergetve sütjük, közben a fakanállal aprítjuk. Lényeges, hogy viszonylag apró darabok legyenek.
Hozzáadjuk a főtt rizst és jól összekeverjük. Addig sütjük, amíg a szemek szétválnak, és eltűnik a nedvességük.
Ízlés szerint fűszerezhetjük is.
Sültek mellé, kínai ételekhez gyors, kiváló köret.
Olaszos ízek
Sült pulykacomb paradicsomos pennével
Hozzávalók
- 35-40 dkg penne tészta
- 1 doboz aprított paradicsom konzerv
- 1 kis doboz paradicsom püré
- 4 gerezd fokhagyma
- 2 evőkanál olaj
- 1 kk. morzsolt bazsalikom
- 1 kk. morzsolt oregánó
Főzzük ki a tésztát, amíg fő a fokhagymát pucoljuk meg, majd vágjuk nagyon apróra, vagy törjük át. Az olajon dinszteljük meg, majd adjuk hozzá az aprított paradicsomot és a pürét, fűszerezzük bazsalikommal, oregánóval. Közepes lángon addig pároljuk, amíg a paradicsom darabok pépessé válnak. Keverjük össze a tésztával, fedjük le öt percre, majd melegen tálaljuk.
Reszelt sajttal önálló étel is lehet.
- 60 dkg csiperkegomba
- 1 nagyobb fej vöröshagyma
- 1 ek. őrölt pirospaprika
- 2 ek. olaj
- 1 tk. só
- 2 dl tejföl
- 1 csomag szarvacska tészta
A gombát megtisztítjuk, feldaraboljuk. A vöröshagymát is megtisztítjuk, kockára vágjuk, és az olajon megfonnyasztjuk. Pirospaprikával megszórjuk és kevés vízzel 10 percig pároljuk.
Hozzáadjuk a gombát, megsózzuk, borssal ízesítjük, és fedő alatt addig pároljuk, amíg a gomba puha nem lesz. Hozzáadjuk a tejfölt, és még egyet forralunk rajta.
Amíg a gomba párolódik, kifőzzük a tésztát (4 főre 40 dkg is elég, de érdemes kifőzni és a kifőzött tésztából, csak annyit használni, amennyire szükség van).
A leszűrt tésztát összekeverjük a gombapörkölttel és hús mellé, köretként kínáljuk.
Természetesen, önálló fogásként is megállja a helyét.
- 1 kg krumpli megfőzve, felkarikázva
- 2 tojás
- 1 nagy pohár tejföl
- 10 dkg sajt (trappista)
- só
- fehérbors
- szerecsendió
- vaj
- zsemlemorzsa
A 2 tojást enyhén felverjük, elkeverjük a tejföllel, sózzuk, borsozzuk, kevés szerecsendióval ízesítjük. Ebbe keverjük a főtt krumplit. Vajjal kikent, zsemlemorzsával hintett jénaiba tesszük, reszelt sajttal megszórjuk és középmeleg sütőben aranybarnára sütjük. (180 °C, 25-30 perc)
Kiváló köret a paradicsomos karajhoz, ez a franciás rakott krumpli: Paradicsomos-fokhagymás karaj
Legutóbbi hozzászólások