Hozzávalók
- 1 csésze (2,5 dl) bulgur
- fél üveg cékla (680 g-os fele)
- 2 dl kefir, vagy joghurt
- 2 ek. durvára darált dió
- 1 fej vöröshagyma
- 1 tk. porcukor
- só, bors ízlés szerint
A bulgur elkészítése:
A bulgurt szárazon, egy vastag aljú lábasban vagy nagyobb serpenyőben, elkezdjük pirítani. Közepes hőmérsékleten, vigyázva, kevergetve, hogy ne égjen meg. Amikor szép aranyszínű és a szemek egyre inkább „mocorognak” felöntjük kétszeres mennyiségű vízzel. Megsózzuk és 12-15 perc alatt, időnként megkeverve megfőzzük. (Akkor van kész, ha az összes vizet felszívta.) Fedő alatt legalább 20 percig állni hagyjuk.
Ez alatt az idő alatt, leszűrjük a céklasaláta levét, a céklát apróbb szeletekre vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, és nagyon apróra összevágjuk, majd megsózzuk és félretesszük. Közben mély salátástálba öntjük a kefirt, belekeverjük a darált diót, a cukrot és a borsot. Hozzáadjuk a hagymát a levével együtt, majd a bulgurt és a céklát is belekeverjük a mártásba. Az egészet jól összekeverjük és fél órára hűtőbe tesszük.
Húsmentes vacsora is lehet néhány főtt tojással. Sült, grillezett húsok mellé különleges, ízletes köret.
Vörös- és fokhagymával
Hozzávalók
- 60 dkg héjában főtt krumpli
- 1.5 dl majonéz
- 4 dl joghurt
- 5 gerezd fokhagyma
- 1 mokkáskanálnyi frissen őrölt fekete bors
- 2 nagy fej vöröshagyma
- 1 tk. torma
- 1 tk. mustár
- só (ízlés szerint)
- kevés porcukor
A megtisztított vöröshagymát vékony karikákra vágjuk és kevés, forrásban lévő vízben, az újraforrástól számítva, három percig főzzük, majd leszűrjük és hagyjuk kihűlni.
A meghámozott, kihűlt főtt krumplit kockákra vágjuk. Egy nagyobb tálban, a majonézt simára keverjük a kefirrel, a megtisztított és összezúzott fokhagymával, a tormával, mustárral, sóval és a cukorral.
Ezután beletesszük a hagymát és a krumplit. Jól átkevejük, és lefedve hűtőszekrénybe tesszük – néhány órára – amíg az ízek összeérnek.
Frank Júlia receptje után …
A poharas-joghurtos süti tésztájának szilvatorta változata
Hozzávalók
- A tésztához:
- 1 pohár joghurt, vagy kefir
- 2 pohár liszt (finom vagy teljes kiőrlésű)
- 1.5 pohár cukor
- ½ pohár olaj
- 2 egész tojás
- 1 tk. fahéj
- 1 sütőpor
A tetejére
- 50-60 dkg szilva (ősszel csak friss szilvát használok)
Télen
- 1 üveg magozott szilva befőtt
- 10 dkg magozott aszalt szilva , de el is maradhat
Morzsa a szóráshoz
- 12 dkg liszt
- 7 dkg vaj/margarin
- 7 dkg cukor
- 1 mk. fahéj
Gyorsabb változat, ha morzsa helyett megszórjuk 6 dkg durvára őrölt dióval, persze így az íze is más!
A tésztához valókat összekeverjük és vajazott, lisztezett, kb. 28 cm átmérőjű, tortaformába öntjük. A tetejére rakjuk a kimagozott, felkockázott szilvákat. (Ha befőttből készül, a fél szilvákat.)
A szóráshoz a lisztet gyorsan összemorzsoljuk a vajjal/margarinnal, a cukorral, a fahéjjal, és a tortára szórjuk. Ez utóbbit kiválthatjuk dióval is. Mindkét esetben finom!
170 fokra előmelegített sütőben, (légkeveréses) 35-40 percig sütjük.
Legutóbbi hozzászólások