Történetek, és emlékezés gyermeteg telekre
A konyhában, az ételek elő-és elkészítésénél, főleg ha egyedül vagyok, nagyon sok régi emlék jut az eszembe.
Nemcsak konkrétan a főzéssel kapcsolatban.
Sokszor mesélnek, teljesen másról is, a régi, sárgult recept füzetek, kalendáriumok, használati tárgyak, eszközök …
Mindennek története van.
Ezeket osztom meg itt, az oldalra látogatókkal.
Meglehet, hogy bennük is hasonló emlékeket ébresztek.
Gyakran az Emlékezés gyermeteg telekre című Babits vers jut éppen az eszembe, amikor visszagondolok a régi dolgokra.
Telek jutnak eszembe, telek,
régi, kemény, csillagos telek,
murijáró szép falusi utcák,
deres bajszok s nagy piros fülek.
Parasztszagú éjféli misék,
mennyi süllyedt, jámbor semmiség,
nagykendőbe bagyulált cselédek,
cukorbundás házak, tejes ég.
Bocsmód, még mint egész csöpp gyerek,
Pesten is átbújtam egy telet.
Csillagok és lámpák kavarodtak,
félelmes volt a sok emelet.
Nappal kezdődtek az éjszakák,
csilingelt és búgott a világ,
cicázott az ablakok visszfénye:
Mikulás ment a hátsó gangon át.
Később, kisvárosi zsúrokon,
mikor összejött a sok rokon,
lányokat kellett hazakísérni
s én hallgattam az egész úton.
De másnap, mint röpülő-cipős
Merkúr, versre lengtem a csípős
ködben a magányos jégen – mit ma
nemcsak lábam, de szívem se győz.
Ó teleim, gyermeteg telek!
Mily bolondul elfeledtelek.
Úgy megfakultatok, mint a gyöngy, ha
nem ringatja eleven meleg.
Némelyik már, mint egy szertehullt
láncnak szeme, halkan elgurult…
Pedig amint fogy-fogy a jövendő,
egyre-egyre drágább lesz a múlt.
Legutóbbi hozzászólások