Karácsonyi készülődés


Advent

Közeledik Karácsony. Eljött az adventi készülődés ideje. Az ünnepekre nemcsak sütéssel-főzéssel készülünk, hanem díszbe öltöztetjük a szívünket és a környezetünket is.

Hogy milyen díszeket, anyagokat, mintákat, színeket válasszunk, attól függ, hogy milyen hangulatot szeretnénk teremteni és hová szánjuk. Fontos, hogy a belső tér és a dekoráció harmonizáljanak, kellemesen kiegészítsék egymást, hogy a lakás meghitt, otthonos maradjon, ugyanakkor ünnepélyes is legyen.

Varrjunk koszorúdíszt,

javasolta a Praktika 2002/12. száma. Megfogadtam a tanácsát, 2006-ban elkészítettem, azóta ez a koszorú – különböző körítéssel –

az étkező ékessége advent idején.

Elkészítése nem bonyolult, én ráadásul nem géppel, hanem kézzel varrtam.

Leírás a Praktikából: „Az anyagukban egyszerű, tenyérnyi textilekből néhány öltéssel elkészíthetjük ennek az ünnepváró szalmakoszorúnak a díszeit. A szalagokkal, aranyszálakkal pedig adjunk finom csillogást a kedves karácsonyi jelképeknek!

 

 

Kellékek:

  • szalmakoszorú
  • nyers színű anyagok
  • zsinórok, aranyszalag
  • műszálas vatelin (én enyhén vattával tömtem ki)

A vatelint két réteg anyag közé fogjuk, szabókrétával rárajzoljuk a mintákat, a vonalakat sűrű cikcakköltéssel kivarrjuk, zsinórral, szalagokkal díszítjük.”


Gyors, egyszerű adventi asztaldíszek

“Ehető adventi koszorú”

Igazi karácsonyi hangulat

Azért választottam ezt a nevet, mert – ahogy a képen is látszik – fogyasztható anyagokat használtam, a fenyőt és gyertyákat kivéve 😉

Ha a meleg szobában romlana az alma, ki lehet cserélni, hogy szép maradjon a koszorú karácsonyig.

 Nem szükséges leírás, a kép magáért beszél.

Ehető alkatrészek: alma, dió, bab, mandula

“Vizes adventi koszorú”

Egy szép, nem túl mély üvegtálat töltsünk meg vízzel, helyezzünk el benne négy úszógyertyát. Készítsünk alapot hozzá, egy tálcán fenyőágakból vagy tujából.

 


 Ajándék ötletek Karácsonyra

 

Karácsonyra szilva- és baracklekvárt

 Ajándékok készülhetnek a konyhában is. A karácsonyi sütemények, mézesek mellett, kedves ajándék lehet a saját készítésű lekvár, csatni (chutney), fűszerolaj, likőr.

Készen is vásárolhatunk, különleges üveges finomságokat. (Aszalt paradicsom olajban, juharszirup stb.) Fontos az, hogy az üvegeket megfelelően díszítsük, karácsonyi „ruhába” öltöztessük.

A diónak, fokhagymának, méznek a karácsonyi ünnepkörben volt régen nagy jelentősége, hiszen a méz kultikus orvosság erejű szernek, a dió Krisztus szimbólumnak, a fokhagyma a gonosz elűzőjének számított.

A diós fokhagymás mézzel őrizzük egészségünket, és megédesítjük az életünket.

Dió és fokhagyma mézben, aszalt paradicsom olajban

Nagyon egyszerű a recept:

Dió és fokhagyma mézben

A fokhagymát megpucoljuk és diógerezdekkel vegyesen lerakjuk egy formás üvegbe, és rétegenként öntünk rá (lehetőleg termelőtől vásárolt) mézet. Jó, ha legalább 2-3 hétig hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek.

A karácsonyi süti is ideális ajándék.

Sütemény ötletek itt találhatók:

Karácsonyi sütemények

http://tálalva.hu/karacsonyi-sutemenyek

 


Karácsonyi dekorációk, ajándékok

Gyorsan elkészíthető, karácsonyi dekorációs ötletek, melyek egyszerű, kedves ajándéknak is megfelelnek.

Szalaggal, csipke szalaggal és paszománnyal díszített teamécsesek és mécses-pohár úszógyertyával.

Igazi karácsonyi hangulat

Felhasználható a maradék szalag is, de a rövidáru üzletekben nagy a választék. Mindenki kedvére válogathatja össze a színben és anyagban megfelelőt. Körbetekerjük a mécsesen, méretre vágjuk, és néhány öltéssel összevarrjuk. Azért jobb varrni, mint ragasztani, mert könnyen levehető, és ha elégett a mécses, egy másikra ráhúzhatjuk. (A kis teamécsesekből a viasz a kanócnál fogva – általában – könnyen kiemelhető, ilyenkor elegendő csak viaszt betenni az elégett helyére.)

Karácsonyi elegancia

Szélesebb csipke és organza szalagokkal, egyszínű vagy mintás organza anyagokkal „öltöztethetjük fel ünnepi ruhába” az egyszerű, üveg, pohár-mécseseinket, a képen látható módon. A csipke szalagot összevarrtam, az organzát egy keskeny szalaggal rákötöttem a pohárra. A meghitt hangulatot fokozhatjuk, ha vizet töltünk a poharakba és teamécses helyett úszógyertyát teszünk bele.

 

 

  Gondoljunk a külső ünnepi hangulatra, díszítsük az erkélyt is!

Úgy helyezzük el a dekorációt, hogy a szobából is gyönyörködhessünk benne.

 

 

“Szép karácsony eljő …”



 

Rajongói oldal

Legutóbbi hozzászólások

antalya escort Hacklink antalya escort