Hozzávalók
- 1 csésze (2,5 dl) bulgur
- fél üveg cékla (680 g-os fele)
- 2 dl kefir, vagy joghurt
- 2 ek. durvára darált dió
- 1 fej vöröshagyma
- 1 tk. porcukor
- só, bors ízlés szerint
A bulgur elkészítése:
A bulgurt szárazon, egy vastag aljú lábasban vagy nagyobb serpenyőben, elkezdjük pirítani. Közepes hőmérsékleten, vigyázva, kevergetve, hogy ne égjen meg. Amikor szép aranyszínű és a szemek egyre inkább „mocorognak” felöntjük kétszeres mennyiségű vízzel. Megsózzuk és 12-15 perc alatt, időnként megkeverve megfőzzük. (Akkor van kész, ha az összes vizet felszívta.) Fedő alatt legalább 20 percig állni hagyjuk.
Ez alatt az idő alatt, leszűrjük a céklasaláta levét, a céklát apróbb szeletekre vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, és nagyon apróra összevágjuk, majd megsózzuk és félretesszük. Közben mély salátástálba öntjük a kefirt, belekeverjük a darált diót, a cukrot és a borsot. Hozzáadjuk a hagymát a levével együtt, majd a bulgurt és a céklát is belekeverjük a mártásba. Az egészet jól összekeverjük és fél órára hűtőbe tesszük.
Húsmentes vacsora is lehet néhány főtt tojással. Sült, grillezett húsok mellé különleges, ízletes köret.
- 60 dkg savanyúkáposzta
- 15 dkg hagyma
- 15 dkg tarhonya
- 30 dkg füstölt kolbász
- 1 kis doboz paradicsom püré
- 1 ek. pirospaprika
- só, bors, babérlevél, őrölt kömény – ízlés szerint
- 2-3 ek. olaj
Az olajon megpirítjuk a tarhonyát az apróra vágott vöröshagymával. Megszórjuk pirospaprikával, felengedjük vízzel, és hozzáadjuk az átmosott savanyúkáposztát.
Annyi vizet öntünk rá, amennyi ellepi, sózzuk és beletesszük a fűszereket. 15-20 perc után beletesszük a karikára vágott kolbászt is.
Addig főzzük, amíg a káposzta megpuhul. Ha szükségesnek érezzük a tarhonya által felvett vizet pótoljuk.
Tálaláskor tejfölt is kínálhatunk hozzá.
Hozzávalók
- 80 dkg csirkemáj
- 1 nagyobb fej vöröshagyma
- 30 dkg fagyasztott zöldborsó
- 1 dl bor
- 1 ek. pirospaprika
- majoránna,
- só,
- őrölt bors, ízlés szerint
A májakat szeletekre (félbe vagy három felé) vágjuk. A hagymát apróra kockázzuk, majd kevés olajon megdinszteljük. Megszórjuk a pirospaprikával, egy kevés vizet öntünk rá és zsírjára pirítjuk. Ezután beletesszük a zöldborsót és fedő alatt rövid lében pároljuk. Amikor már majdnem puha, erősebb tűzre kapcsolva, hozzáadjuk a májat, 4-5 percig pirítjuk, aztán megszórjuk borssal és majoránnával, ráöntjük a bort és tovább pároljuk. (Újabb 4-5 perc.)
Csak a végén sózzuk!
Rövid csőtésztával vagy rizzsel tálaljuk.
Hozzávalók
- 2×12 muffin formához
- 1 csomag leveles tészta
- (nagyon jó hozzá a TATÁR PÉKSÉG mirelit leveles tésztája, mert 3 téglalapból áll, így könnyű egyenletesen elosztani a formákban)
A töltelékhez:
- 5-6 vöröshagyma (kb. 60 dkg)
- 5 dkg vaj vagy olaj
- 2 dl tejföl
- 3 tojás
- 1 ek. liszt
- só, őrölt bors, reszelt szerecsendió
A megtisztított, karikára vágott hagymát vajon vagy olajon megpároljuk. Sózzuk, borsozzuk, és szerecsendióval ízesítjük. A tejfölt a tojásokkal és a liszttel simára keverjük, és a kissé kihűlt hagymával összedolgozzuk.
A felengedett leveles tésztát kinyújtjuk és egyenlő, 24 négyzetre vágjuk. Kibéleljük velük a muffin formát és egyenletesen elosztjuk a hagymás tölteléket a tésztával bélelt formákban.
Két részletben sütjük, előmelegített sütőben (légkeverés, 180 fok), kb. 20 perc alatt szép aranybarnák lesznek.
A receptek között található hagymatorta és a sajtos kosár keresztezése.
- 60 dkg csiperkegomba
- 1 nagyobb fej vöröshagyma
- 1 ek. őrölt pirospaprika
- 2 ek. olaj
- 1 tk. só
- 2 dl tejföl
- 1 csomag szarvacska tészta
A gombát megtisztítjuk, feldaraboljuk. A vöröshagymát is megtisztítjuk, kockára vágjuk, és az olajon megfonnyasztjuk. Pirospaprikával megszórjuk és kevés vízzel 10 percig pároljuk.
Hozzáadjuk a gombát, megsózzuk, borssal ízesítjük, és fedő alatt addig pároljuk, amíg a gomba puha nem lesz. Hozzáadjuk a tejfölt, és még egyet forralunk rajta.
Amíg a gomba párolódik, kifőzzük a tésztát (4 főre 40 dkg is elég, de érdemes kifőzni és a kifőzött tésztából, csak annyit használni, amennyire szükség van).
A leszűrt tésztát összekeverjük a gombapörkölttel és hús mellé, köretként kínáljuk.
Természetesen, önálló fogásként is megállja a helyét.
Vörös- és fokhagymával
Hozzávalók
- 60 dkg héjában főtt krumpli
- 1.5 dl majonéz
- 4 dl joghurt
- 5 gerezd fokhagyma
- 1 mokkáskanálnyi frissen őrölt fekete bors
- 2 nagy fej vöröshagyma
- 1 tk. torma
- 1 tk. mustár
- só (ízlés szerint)
- kevés porcukor
A megtisztított vöröshagymát vékony karikákra vágjuk és kevés, forrásban lévő vízben, az újraforrástól számítva, három percig főzzük, majd leszűrjük és hagyjuk kihűlni.
A meghámozott, kihűlt főtt krumplit kockákra vágjuk. Egy nagyobb tálban, a majonézt simára keverjük a kefirrel, a megtisztított és összezúzott fokhagymával, a tormával, mustárral, sóval és a cukorral.
Ezután beletesszük a hagymát és a krumplit. Jól átkevejük, és lefedve hűtőszekrénybe tesszük – néhány órára – amíg az ízek összeérnek.
Frank Júlia receptje után …
A legsikeresebb bableves
Hozzávalók
- 1-1 doboz fehér-és vesebab konzerv
- 1 karcsú szál póréhagyma
- 1 közepes fej hagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 40 dkg darált hús (sertés lapocka)
- 1 doboz felaprózott paradicsom (Pl., LA PALMA)
- 4 ek. olaj
- 1 tk. pirospaprika
- 1 kk. szárított kakukkfű
- 2 ek. ételízesítő
- 1 ek. pirosarany
A hagymákat megtisztítjuk, a póré fehér és világoszöld részét felkarikázzuk, a hagymát és a fokhagymát finomra vágjuk.
Egy serpenyőben, 2 ek. olajon fehéredésig pirítjuk a darált húst, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és 1 perc múlva, levesszük a tűzről. A helyére teszünk egy nagyobb lábast (amiben elfér a leves) 2 ek. Olajon elkezdjük pirítani a vöröshagymát, pár perc múlva hozzáadjuk a pórét és belenyomjuk a fokhagymát is. Amikor üvegesre párolódtak a hagymák, lehúzzuk a tűzről és belekeverjük a pirospaprikát. Kevés vizet öntünk hozzá, belekeverjük a húst, hozzáadjuk a paradicsomot, a pirosaranyat, az ételízesítőt és a kakukkfüvet. Felöntjük 1.5 liter vízzel, visszatesszük a tűzre és félrebillentett fedő alatt 15 percig főzzük.
15 perc múlva a leveshez keverjük a leöblített babot, ízlés szerint utánsózzuk, borsozzuk és még 5 percig forraljuk.
Tálaláskor a tetejét megszórhatjuk petrezselyemmel vagy karikára vágott hegyes csípős paprikával.
Friss kenyér illik hozzá.
Lajos Mari receptje után készült bableves.
Hozzávalók
- 20 dkg mirelit zöld hüvelyű bab
- 2 karcsú sárgarépa (15 dkg)
- 1 fehérbab konzerv
- 1 kis fej vöröshagyma
- 1 kis pohár tejföl
- 2 erőleveskocka
- 2 ek. liszt (rizsliszt)
- 2 gerezd fokhagyma
- 1-2 ek. olaj
- só, bors, borsikafű, tárkony
A hagymát megtisztítjuk, apró kockára vágjuk. A répát meghámozzuk és felkarikázzuk.
Felforrósítjuk az olajat, kicsit pirítjuk benne a hagymát, majd hozzáadjuk a sárgarépát, és együtt pirítjuk. Felöntjük ½ liter vízzel, beledobjuk a leveskockákat, a zúzott fokhagymát, fűszereket és pár percig főzzük. Hozzáadunk ½ liter forró vizet, beledobjuk a fagyos zöldbabot is, kb. 10 percig tovább főzzük. Ha a bab és a répa megpuhult beletesszük a leöblített konzerv babot, összeforraljuk és a tejfölben simára kevert liszttel behabarjuk. Még 1-2 dl vízzel hígíthatjuk, ha szükséges(!) sózzuk és 3-4 percig még főzzük.
Tálaláskor adhatunk mellé tejfölt, citromlevet, megszórhatjuk frissen vágott petrezselyemmel.
Saját kreáció
Hozzávalók
- 1 fej hagyma
- 30 dkg mexikói zöldségkeverék (mirelit)
- 1,3 l. erőleves (kockából)
- ½ doboz konzerv kukorica
- 1 chilisbab konzerv
- olaj
- bors
- petrezselyemzöld
Olajon megpárolom a kockára vágott hagymát, ráteszem a zödségkeveréket, felöntöm 1,3 l. erőlevessel, (vagy 1,3 l. vízzel és beleteszek 2,5 leveskockát) kb. 10 percig főzöm, majd hozzáadom a babkonzervet a levével együtt és a fél doboz lecsöpögtetett kukoricát. (Aki szereti, az egészet beleteheti.) Frissen őrölt borssal ízesítem, még 4-5 percig főzöm. Felaprózott petrezselyemmel megszórva tálalom. Ízlés szerint még erős paprikával is ízesíthetjük.
Ha kevés az idő, a hagyma elhagyható. Chilisbab konzerv helyett, fehér vagy vese bab is jó, de akkor feltétlenül szükséges bele az erős paprika.
Legutóbbi hozzászólások