cékla

céklásbulgur1

 

Hozzávalók

  • 1 csésze (2,5 dl) bulgur
  • fél üveg cékla (680 g-os fele)
  • 2 dl kefir, vagy joghurt
  • 2 ek. durvára darált dió
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 tk. porcukor
  • só, bors ízlés szerint

 

A bulgur elkészítése:

A bulgurt szárazon, egy vastag aljú lábasban vagy nagyobb serpenyőben, elkezdjük pirítani. Közepes hőmérsékleten, vigyázva, kevergetve, hogy ne égjen meg. Amikor szép aranyszínű és a szemek egyre inkább „mocorognak” felöntjük kétszeres mennyiségű vízzel. Megsózzuk és 12-15 perc alatt, időnként megkeverve megfőzzük. (Akkor van kész, ha az összes vizet felszívta.) Fedő alatt legalább 20 percig állni hagyjuk.

Ez alatt az idő alatt, leszűrjük a céklasaláta levét, a céklát apróbb szeletekre vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, és nagyon apróra összevágjuk, majd megsózzuk és félretesszük. Közben mély salátástálba öntjük a kefirt, belekeverjük a darált diót, a cukrot és a borsot. Hozzáadjuk a hagymát a levével együtt, majd a bulgurt és a céklát is belekeverjük a mártásba. Az egészet jól összekeverjük és fél órára hűtőbe tesszük.

Húsmentes vacsora is lehet néhány főtt tojással.  Sült, grillezett húsok mellé különleges, ízletes köret.

 

majonezescekla Hozzávalók

  • 1 üveg  csemegecékla
  • 2 dl majonéz
  • 2 dl tejföl, vagy kefir
  • 1 evőkanál reszelt torma (lehet kész, üveges is)
  • 2 gerezd fokhagyma
  • ízlés szerint porcukor
  • 1 marék dió

 

A csemegecékla levét leszűrjük. A cékla szeleteket kisebbekre vágjuk. A majonézt simára keverjük a tejföllel/kefirrel, majd hozzáadjuk a reszelt tormát, a megtisztított és összezúzott fokhagymát, valamint kevés sót és cukrot, végül a céklát és a durvára vagdalt diót.

 

 

A tojásos céklakocsonya húsvéti asztalon tálalva

tojásos célakocsonya

 

Hozzávalók

  • 1 üveg kész céklasaláta
  • 2 dl majonéz
  • 2 dl tejföl
  • 1 evőkanál reszelt torma (lehet kész, üveges is)
  • 2 gerezd fokhagyma
  • ízlés szerint porcukor
  • 1 grépfrút
  • 2 evőkanál zselatinpor
  • 4 tojás
  • 10 dkg dió

A tojásokat keményre főzzük.

A céklasaláta levét leszűrjük. A céklát apróra vágjuk. A majonézt simára keverjük a tejföllel, majd hozzáadjuk a céklát, a reszelt tormát, a megtisztított és összezúzott fokhagymát, valamint kevés sót és cukrot. A dióból szép gerezdeket félreteszünk a díszítéshez, a többit durvára vagdaljuk, és a céklához adjuk. A grépfrút levét kifacsarjuk, és a kis edénybe szórt zselatinporra öntjük. Folytonosan kevergetve, kis lángon addig melegítjük, amíg a zselatin felolvad. Ezután belekeverjük a céklás mártásba. Őzgerincformát fóliával kibélelünk, ebbe simítjuk a sűrű massza felét. Ráhelyezzük a hámozott tojásokat, majd beborítjuk a cékla másik felével.

Befedjük, és a hűtőszekrényben fél napig dermesztjük. Tálalás előtt tálcára, vagy vágódeszkára borítjuk, lehúzzuk róla a fóliát, és felszeleteljük. Tálra rendezzük és a félretett dióval díszítjük.

 

Rajongói oldal

Legutóbbi hozzászólások

antalya escort Hacklink antalya escort